Az év felfedezettje- Díjat nyerte: Egy csipet Bree

Akik rendszeresen olvasnak észre vehették, hogy egy ideje ismét nincsen új poszt. Bánom is rendesen, pedig rengeteg ötletem van, sokat meg is valósítottam már, de nem volt lelki erőm leülni és megmutatni nektek. Miért? Talán többen olvastátok a Liebster award bejegyezést, amiben említettem, hogy munkát keresek. Nos, erre rá pár nappal megtaláltam életem első munkahelyét, ahol szuperül érzem magam, fergeteges munkatársaim vannak. Rengeteg papírmunka illetve a hirtelen váltás okozta mérhetetlen fáradtság áll az eltűnésem mögött, de jelentem: megszoktam már a terhelés, elintéztem majdnem mindent, ezentúl többször jelen leszek. Nos ennyi intro után lássuk a poszt valódi lényegét.

Ismét DÍJAT nyert piciny blogocskám. Az egyik unokahúgom, Andi, akit már többször láthattatok itt a blogon, hívta fel a figyelmem erre a csodálatos dologra. Nagyon boldog voltam. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy eme felületen is megköszönjem a jelölést Annának az Életem morzsái nevezetű blog szerkesztőjének, akitől ez a megtisztelő díj érkezett. Valamint bocsánatot is kérek a késlekedésért, ugyanis a díjat már március 6.-án megkaptam.

Lássuk gyorsan a szabályokat:

1. Köszönet nyilvánítás a díjat adó bloggernek. (azt hiszem ezt ki is pipálhatom 🙂 )

2. Válaszolj a feltett 5 kérdésre (ez mindenkinek ugyan az, nem kell újat kitalálni 🙂 )

3. Olvasd el a díjat adó blogger első és utolsó 5 bejegyzését.

4. Véleményezd a blogját annak, akitől a jelölést kaptad.

5. Írj egy blog ajánlót.

6. Nevezd meg a jelöltjeidet. 🙂

5 kérdés 5 válasz:

1. Miről szólt az első írásod/történeted/novellád, és mikor írtad?

Az első bejegyzésem, nem túl meglepő módon, egy DIY bejegyzés volt. Csipkéből és szalagból készítettem karkötőt, ITT megtekinthetitek. 2013. 07. 19.-án nyomtam meg először a KÖZZÉTÉTEL gombot, nem bántam meg, hogy belevágtam. 🙂

2. Milyen érzések töltöttek el, amikor megírtad és közzétetted az első fejezetet/bejegyzést a blogodon?

Izgatott voltam nagyon, milyen visszajelzéseket kapok, hogyan fognak reagálni az emberek. Hála Istennek nagyon pozitívak voltak a kritikák, sokan bátorítottak, velem örültek a blog indulásának. 🙂

3. Ki írta az első kommentet a blogodhoz, és mi volt az? Mire gondoltál, amikor elolvastad?

Az egyik közeli barátnőm, aki szintén blogolt, kommentelt először a bejegyzésemhez. Sokat köszönhetek neki, rengeteget segített a blog dizájn kialakításában, illetve sokat tanított, mit, hogyan kell csinálni, mert én igencsak analfabéta voltam ezekhez a dolgokhoz. Ő volt az egyik legnagyobb támogatóm, innen is puszilom érte!! 🙂 A hozzászólás pedig ez volt: Juuuj, ez nagyon teszik! Állati jól néz ki. :3 (A szóban forgó bejegyzést IDE kattintva nézhetitek meg) Mire gondoltam mikor láttam??? Szimplán örültem, hogy ennyire tetszik neki… 😀

4. Mi ihlette a történetedet? Honnan jött a blogod alapötlete?

Ahogy azt már több személyes hangvételű bejegyzésemben említettem a blog a barátaim unszolása miatt indult el. Mindig is szerettem alkotni, ez az életem szerves része, csak a téma változik időről időre. Még gimi alatt volt egy honlapom, szuper kezdetleges és gagyi volt. Ide töltöttem fel először a az írásaimat, ugyan is abban az időben rengeteg novellát, verset írtam. Majd érettségi után egy évvel elindult a blogom, a téma adott volt. 🙂

5. Mit jelent számodra az írás?

Kikapcsolódást. Itt a blogon nem annyira nyilvánul meg, de az írás szerves része az életemnek. Bár a vers és egyéb alkotást nem gyakorlom már, viszont naplót vezetek, ahol kiírhatom magamból az érzéseimet, tapasztalataimat. Az írás segít rendezni a gondolataimat, könnyebben átlátom a helyzeteket. A blog írása nem maga az írás miatt jelent sokat, hanem az azt megelőző munkálatok miatt. Szeretek alkotni valamit, ami szép, hasznos. Ez az, ami igazán felüdít. 🙂

Blog ajánló: Életem morzsái

Anna egy belevaló fiatal lány, aki külföldön él. Írásaiból süt a kalandvágy, az új iránti magas fokú érdeklődés. Neki köszönhetően olyan helyekre juthattam el, olyan dolgokat csodálhattam meg, amiket valószínűleg személyesen sosem lesz lehetőségem. Rengeteg új ismeretre tettem szert, miközben olvastam a bejegyzéseit.

Ajánlom a blogját mindenkinek, aki díjazza a jó humort, laza stílust. Írásai roppant lendületesek, nagyon szemléletesen tud mesélni, szinte megelevenedik az ember előtt az olvasott szöveg. Őszinte, szó kimondó, vállalja a véleményét kulturált stílusban (nekem ez nagyon tetszik!!).

Csak ajánlani tudom a blogját. Én nagyon szeretem olvasni. Ő az egyik blogger, azon kevesek közül, akiket rendszeresen nyomon követek. Szóóóóval nézzetek be hozzá, nem fogtok csalódni!!! 😉 A blog linkjét megtaláljátok a bejegyzés elején lévő köszönő szövegben, de ha IDE kattintotok, akkor is eljuthattok hozzá. Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánok nektek!! 🙂

Jelöltjeim, vagyis nekem csak egy van, szóval jelöltem:

Évi- Anyu tervez

Az előző bejegyzésben ígértem egy frizura tippet, amit sajnos kicsit halasztanom kell, de ígérem, hamarosan ismét itt leszek, most nem lesz ekkora kihagyás, és megmutatom miket alkottam az elmúlt pár hétben.

Addig is puszi Mindenkinek, valamint a visszalévő időre nagyon boldog húsvéti ünnepet kívánok nektek!!! 🙂

Bree

14

Reklámok