RégiÚj emlékek

Múlthéten egy kis kikapcsolódás gyanánt elutaztunk Budapestre. Meglátogattuk az ott élő rokonokat és elmentünk néhány szép helyre, amit sanszos, hogy mindenki ismer sőt, az is lehet, hogy már unja is, nekem még is csodálatos emlékeim vannak róluk és most kicsit nosztalgiázhattam. 🙂

Az utazás is szuper volt, csodák csodája nem tévedtünk el… ez nem szokványos minálunk! 😀 Én alapvetően nem szeretek utazni, nem bírja a gyomrom, unatkozom, sokat kell ülni… szóval van bajom. De most igyekeztem kicsit másként szemlélni a helyzetet, bár nehézkesen indult a reggel, jó kis út volt.

Szép volt a táj, élveztem, hogy előttünk a végtelen út. A kedvenc szakaszom a Dunaújvárosnál lévő híd, ami átvezet a Dunán (M8). Ilyenkor érzem, hogy mindjárt ott vagyunk, már nem kell sok, illetve valamiért szeretem ez a hidat, egyszerű, de szép (főleg éjszaka kivilágítva).

Összesen négy napot voltunk fent. Kedden utaztunk, így ebédre értünk fel. Ezen a napon csak lazultunk a családdal, társasoztunk, beszélgettünk. A nagymamámnál aludtunk, aki fővárosunktól 25 km-re él. Szeretek itt lenni, mert elég csendes, szuper hely, ha az ember el akar vonulni a nagy forgatagtól, viszont 15 perc vonattal és máris a város közepén vagy. 😀

Szerdára állatkertezést terveztünk, de az időjárás úgy döntött, hogy háborút indít ellenünk. Mi (párommal, bátyámmal és a feleségével) úgy döntöttünk nem hódolunk be és hősiesen neki vágtunk az útnak, nem rettenünk vissza. 15 perc az út gyalog ki a vasútállomásra, ez alatt teljesen eláztunk. Mikor leszálltunk már nem esett, mégis úgy döntöttünk inkább valami meleg, fedett helyre húzódunk. Így beültünk börgerezni és mozizni a Westendbe. Gondolhatnánk, ez nem nagy dolog. Nekem még is fontos ez a hely, pár évvel ezelőtt minden nyáron, mikor fent nyaraltam eljöttünk ide és megnéztünk valamit apuval. Szuper volt. Most sem csalódtam. Roppant felnőttes filmet választottunk. A kis kedvencek titkos életét néztük meg 3D-ben. Áááááá, kicsit se lógtunk ki a gyerekek közül. De állítom mi szórakoztunk a legjobban a teremben. 😀

(1.kép: Westend mögötti park rész 2.kép: Jegy+szemcsi 3.kép: 4en a mozi előtt 4.kép: Báty és én 🙂 5.kép: A.-val a legjobban sikerült közös szelfin 6.kép: hát… én :D)

Mire kiértünk a moziból gyönyörű idő lett, viszont az állatkertet nem tudtuk volna nyugodtan végig járni, ezért inkább elugrottunk a Margit-szigetre.

Kb 6-7 éves koromban jártam itt utoljára, de emlékeztem, hogy gyönyörű hely, sok-sok virággal. Nem csalódtam most sem. Lehet sokan legyintenek csak: elcsépelt hely. Szerintem szép és romantikus. Sétáljatok arra, ha tehetitek és szépségre vágytok. 😉

Margit híd
A sziget egyik bejárata és a csoda szép táncoló szökőkút. Erről videót is hoztam nektek, nem a legjobb minőség, ezért bocsi, de talán egy picit visszaadja, milyen szuper is volt. Egyszer mindenképp érdemes megnézni szerintem élőben.

A videókat ITT  illetve ITT tudod megtekinteni.

Néhány amatőr fotó a szép kertek egy részéről, élőben persze százszor, százszor szebb.
Mesébe illő ösvények és hatalmas zöld övezet… hhhmmm roppant megnyugtató hely
Madách Imre szobra illetve a Ferences kolostor rom

1.jpg

Szuper nap volt. Régen sétáltam ennyit a természetben, jó volt kicsit bóklászni. 🙂

Hullafáradtan estünk haza, mindenki kidőlt… (puhány városi banda vagyunk 😀 )

6.jpg

Csütörtökön eljutottunk az állatkertbe, bár fenyegettek minket ismét hátráltató körülmények, győzedelmeskedtünk. 😀 Nem gondoltam volna, de eszméletlenül élveztem. Azt hittem ez a hely csak a gyerekeknek nagy szám, de rá kellett jönnöm, felnőttként szórakoztatóbb.

A bejárat előtt nagy várakozással
A japán kert egy része, és Nagy-tó
Volt sok érdekes halacska
Játékos majmóca
Bámészkodókat unó orangután, akit az eberek nagy többsége legorillázott (szegény pára)
Kedvenc nagytestű barátaim
És még sok szépség, akiket jó volt látni
Gorillák (igen az igazi gorillák), akik hihetetlenül jó pofák voltak és igazán látványos bunyót produkáltak.

ÉÉééés a kedvenceim 😀 ❤

Hál’ Isten nem maradtunk le a Fóka-mókáról sem, ahol különböző mutatványokat láthattunk tőlük illetve sok érdekes infót hallhattunk. Nagyon szórakoztató volt, ha kíváncsiak vagytok egy kis ízelítőre, kattintsatok IDE, hoztam egy kis videót, hogy veletek is meg tudjam osztani kicsit az élményt. 🙂

A szuper napot, szuper finomsággal zártuk.

Én és a nagy kedvencem:

33

Este ismét kicsit elcsigázottan tértünk haza, de ez nem gátolt meg minket, hogy egy kilónyi lisztből készült nokedli szaggatással zárjuk a napot. Talán mondanom sem kell, senkit nem kellett álomba ringatni. 😉

Pénteken a haza utazás előtti pakolás illetve a kocsi teljes ki/letakarítása, majd a búcsúzás töltötte ki az időnket, majd egy hosszú haza úttal zártuk ezeket a szép napokat.

Visszafelé csak ketten voltunk A.-val, de az út így talán még érdekesebb volt. Szuper volt zavartalanul beszélgetni, se telefon, se semmi külső, zavaró tényező… jó is ez.

Hmmm…. de hosszú lett ez a bejegyzés. Azért remélem nem utáltátok. Tudom nem mutattam semmi nagy látványosságot, de remélem átsüt kicsit belőle, amiért megosztottam veletek. Szerettem volna megmutatni, ha nem utazol külföldre és nem mész szuper egzotikus helyre, akkor is láthatsz szép dolgokat és szerezhetsz életre szóló élményeket. Kérlek ne értsetek félre, szuper dolog megismerni a világot, de vedd észre a környezetedben lévő szépet is és élvezd ki. 🙂

Ti merre jártatok a nyáron? HA van kedvetek írjátok meg, milyen klassz élményekkel gazdagodtatok idén. 🙂

1

Puszi: Bree

Reklámok

Scooby-doo fonás

Ált. sulis éveimben menő volt a scooby-doo fonás. Éjjel-nappal gyártottuk a kulcstartókat, karkötőket stb. Gondoltam az akkor megszerzett tudást hasznosítom és feldobom vele a fülesemet, amit rengetegszer használok. Mondjuk nem csak esztétikai célból nyúltam ehhez a fonáshoz, hanem kényelmi szempontból is (főleg ez motivált), ugyanis a drágaságos fülhallgatóm rendszerint gordiuszi csomóvá alakult. Ennek vége mostantól. 🙂

4

Mire lesz szükség?

  • 1 fülhallgató
  • Fonál/hímzőcérna stb.

Hogy készül?

(1) Én hímzőcérnát használtam 6 féle színűt. A Végüket összecsomóztam. A fonál hossza legyen 4x olyan hosszú (kb), mint a fülhallgató. (2) Keressük meg a fonál közepét illesszük ahhoz a ponthoz, ahonnan kezdeni szeretnénk a fonást. (3) Én csavart, lapos fonást készítettem először ezt fogom elmagyarázni. A bal oldali fonállal keresztezzük a fülhallgatót. (4)  A jobb oldali zsinórt tegyük az áthajtott baloldalira merőlegesen. (5) Ezután vezessük át a fülhallgató alatt. (6) Majd bujtassuk át a fülhallgató zsinór és a fonál között.

12

(7) Húzzuk meg mind a kettő végét a fonálnak. Ezt a mozdulat sort (balról  jobbra) ismételgessük, amíg a fülhallgatót végig be nem borítjuk. Ha elfogyna a fonál ne essünk kétségbe, könnyedén, szinte észrevétlenül tudjuk majd folytatni egy újjal.

Ha nem csavartat szeretnél, hanem egyszerű laposat, akkor ugyan ezt a mozdulatsort kövesd, annyi különbséggel, hogy először a bal oldalt hajtod át és a jobb oldalt bujtatod fölötte/alatta/közötte, ezután pedig a jobb oldalt hajtod át és a bal oldalt bujtatgatod. Ha ez így zavaros nézd meg EZT a videót, én is innen lestem el, hogyan kell csinálni.

Hirtelen felindulásból készítettem egy-két karkötőt is. 🙂

Próbáljátok ki, ha tetszett! 🙂

Puszi: Bree

13

Nyári szoknya

Már régóta tervezem ezt a bejegyzést, de ma jutottam el odáig, hogy meg tudjam valósítani. Ahogy a címből is kiderül egy szoknyát fogunk készíteni. Mutatom is, miről lesz szól:

2

Nagyon egyszerű szoknya (kinézetben, elkészítésben egyaránt). Nekem még kicsit furi, mert általában sötét aljakat viselek, viszont úgy éreztem, nyáron mindenképp kellene egy világos darab is (lévén, hogy a felsőim nagy százaléka sötét), úgy döntöttem belevágok (nos szó szerint és átvitt értelemben is). 🙂

A kivitelezéshez egy kész ruhadarabhoz nyúltam segítségül, történetesen egy hosszított felsőhöz.

1

(1) Először elvágtam fent az ábra alatt egyből a ruhát. (2.) Bevettem a két oldalából, mert egyenes fazont szerettem volna, nem lazább A vonalú szoknyát. (3.) A derék részhez egy vidám virág mintás gumit varrtam. Kicsit ódzkodtam ettől, de talán nem lett olyan rossz. Mondjuk rajtam nem sűrűn fog látszani… 🙂 És már el is készült az új szoknyám.

Összeállítottam néhány viseletet, ahogy el tudnám képzelni ennek a darabnak a mindennapi használatát, gondoltam ezeket is megmutatom, bár nem szoktam outfit bejegyzéseket készíteni. 🙂

Ezt a szoknyát lehet hordani csinosabb/ ünnepélyesebb szerelésben, illetve sportosabb/ hétköznapibb szettben is.

Próbáljátok ki otthon ti is, bátran. Nem kell sok idő az elkészítéséhez, még akkor sem, ha kézzel varrjátok, mint én.

Legyen továbbra is szép nyaratok!!

Puszi: Bree

12