Újrahasznosítás

Ma előszedtem a szilveszterről megmarad üvegeket (0,3dl), ugyanis félre tettem őket, mert valamiért nagyon szeretek pohár helyett üvegből szívószállal inni. Miért? Nem tudom, de ez van. 🙂 Viszont a halálom, ha valami nem Bree-s és különleges, ezért gondoltam kicsit magamhoz alakítom őket.

13 1

Így nézett ki eredetileg (első kép), valamint már lecsupaszított állapotban (második kép, a fültisztító és a technokolra nem lesz szükségünk, csak mikor neki álltam gyártogatni, még nem volt tiszta előttem mit is szeretnék) 🙂

Amit valójában használunk majd:

Akril festék

körömlakk

üvegek

szuper vékony ecset (én körömdíszítő ecsetet használtam)

Nincs más dolgunk, mint kitalálni milyen mintával szeretnénk díszíteni az üvegeket, s ha ezzel megvagyunk, megvalósítanunk.

Én kétfélét csináltam:

4

Hópihéset

2

“Szövevényes” halvány rózsaszín virágosat

A hópihéshez kék és türkizes-zöldes-kékes árnyalatú lakkokat használtam, valamint egy gyenge próbálkozás után kerestem képeket pelyhekről és azokat igyekeztem rárajzolni az üvegre több-kevesebb sikerrel.

15 3

saját  “pihe” 🙂

5

A virágosnál fekete akrilfestéket és kétféle rózsaszínt használtam. Kronológiailag ez készült előbb, itt kezdtem kapiskálni mit is szeretnék, a hópelyhesnél már konkrét elképzelésem volt, ezért ez nagyon random, amerre a fejem vitt, kanyarítottam erre-arra lett.

16 2

6

Ők lettek a “műveim”:

9

Bevetésközben:

 8 7

11 12

Próbáljátok ki, ha tetszett! 🙂 Itt szabadon lehet engedni a fantáziánkat, és kiélhetjük a bennünk felhalmozódott kreativitást. Ha nagyon belelendülünk, akár partikra, kisebb összejövetelekre készíthetünk egyen “poharat”… 🙂

Jó kreatívkodást Mindenkinek!! 🙂

14

Puszi: Bree

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s