Fröccs-Huppsz 2.

Van egy mappám (több is, de ez a leg/fontosabb/nagyobb/többethasznált), ami nagyon ronda, mégis sokat kell mutatkoznia nyilvánosan. Régóta gondolkodom, mivel borítsam be?! Mikor a fröcskölt üvegemet készítettem, akkor jött az ötlet.

A mappát azzal az anyaggal vontam be, amivel a bútorokat védtem a körömlakkcseppektől.

Nagyon egyszerű dolgom volt. Ragasztópisztollyal felerősítettem az anyagot a mappára és el is készült.

Íme a művelet előtt:

4

A művelet után:

3

A mapap belsejébe egy zsebecskét is varrtam, mert szükséges szokott lenni kis tároló, amiben apróbb tárgyakat (pénz, toll, hibajavító stb…) pakolok, s így biztos lehetek benne, mindig lesz kéznél.

2

Szeretett mappácskám végre olyan külsővel rendelkezik, amit nem kell se neki, se nekem szégyellni. 🙂

1

Plussz jó, hogy az egyébként feleslegessé vált, festékes anyagot sem kellett kidobnom, hanem tudtam hasznosítani… 🙂

Mostanában bele vagyok bolondulva ebbe a ‘motívumba’, technikába, ugyanis nem igényel nagy tehetséget, viszont, véleményem szerint, nagyon jól néz ki!!!! 😀

Próbáljátok ki Ti is, gondoljátok újra a régi, vagy megunt dolgaitokat ezzel az egyszerű trükkel! 🙂

Jó kreatívkodást Mindenkinek! 🙂

Puszi: Bree

4

Reklámok

Kevésből sok…

Nagyon szeretem a látványos frizurákat. Viszont elég kevés hajam van, így meglehetősen nehéz ilyet készítenem saját magamnak… Vagy legalább is eddig az volt… 😀

Mindig akartam szuper vastag fonatot,  de a fent említettek miatt soha nem volt… Máig…

Kis segítségre volt szükségem

15

Kreppelővel feltúrbóztam a hajam, ez kis tartást adott neki. Ezután lófarokba fogtam, s feltupíroztam a lelógó részt. Majd lazán befontam.

8

Nem gumiztam össze a végét. A fonást fellazítottam.

9

Majd lent, fogtam a tincsek végét és feltoltam a fonást.

10

Ezután eligazgattam a fonatot óvatosan.

3

Így kaptam a szuper dús és vastag copfot.

2

Így is nagyon jól néz ki, igazán feltűnő. DE nem muszáj így hordanunk, vagy CSAK így hordanunk…

Feltekerhetjük, s egy fonott, kócos, óriás kontyot kapunk

4 5

Vagy feltűzhetjük a fejünkre, mintha egy óriási fonott kalács lenne. 🙂

13 12

Szuper könnyű elkészíteni… én rajongok érte, biztos sokféleképp lehet még variálni… 🙂

14 6

Próbáljátok ki Ti is! 🙂

Puszi: Bree

Reggeli vitamin bomba

Szerintem mindenkinek ismerős a hétfő (illetve számomra minden)  reggeli energiahiány, fáradtság. Íme egy kis vitamin bomba ezekre a reggelekre.

Gyümi turmix hozzávalók (természetesen bővíthető a lista):

Banán:

  • Káliumban és magnéziumban gazdag, ami jótékony hatással van a vérnyomásunkra és a szívünkre.
  • A banán stimulálja a sejtburjánzást, ezáltal megvastagítja a gyomor nyálkahártyáját és megvéd a gyomorsavtól.
  • A banánban rövid láncú zsíros savak is vannak, amik tovább javítják a tápanyag felszívódást.
  • A banánnak nyugtató hatása is van. Triptofán nevű összetevőjének köszönhetően javítja a kedélyünket.

Szőlő (pirosas esetemben, de bármilyen fajta megfelel):

  • Sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz: A-, B1-, B2-, C-vitamin, kalcium, vas, foszfor, magnézium, szelén és kálium.
  • A kálium vízhajtóként hat, így elősegíti az anyagcseretermékek kiürülését a veséken keresztül. A szelénről tudjuk, hogy antioxidáns, mely nagymértékben támogatja a sejtek öregedése elleni küzdelmet.
  • A szőlőnek nagy a vértisztító és az idegeket erősítő hatása. Magas vas- és folsavtartalma miatt a vérképzésben is fontos szerepet játszik, ezért vérszegénység ellen is hatásos.
  • A piros szőlőben ezeken kívül cserzőanyag is van, ami hatással van a bélnyálkahártyára, fokozza a bélműködést. A flavonoidok (főleg a piros szőlőben található) jó hatást gyakorolnak a szívre, az érrendszerre és segítenek az érelmeszesedés kialakulásának megakadályozásában is.

Alma:

  • Kalciumot, magnéziumot, foszfort és vasat is tartalmaz. De összességében több mint 20 ásványi anyagot tartalmaz, a vitaminokról nem is beszélve. Egy alma elfogyasztásával ugyanis A-vitamint, B komplex vitaminokat és C-vitamint is a szervezetünkbe juttathatunk.
  • Az almában található pektin védőréteget képez a bél nyálkahártyáján.
  • Vérkeringést serkentő hatásával az érelmeszesedés tüneteit csökkenti, de savtartalmának köszönhetően nem csak a vérkeringésünkre, hanem az emésztésünkre is jótékonyan hat az alma fogyasztása.
  • Az alma fantasztikus méregtelenítő hatással is rendelkezik. Csökkenti a vér koleszterinszintjét és tehermentesíti a veséket is, így csökkenti a vesekő kialakulásának lehetőségét is. De a köszvény ellen is érdemes rendszeresen rágcsálnunk ezt a fantasztikus gyümölcsöt.

Természetesen mindhárom gyümölcsnek vannak még jótékony hatásai, most csak pár hasznos információt mazsoláztam össze. 🙂

1

Banán karikázás, alma kockázás, szőlő magozás…

Kezdjünk pakolni a turmixba:

Először a szőlőt tettem bele, mert azt nagyon könnyedén fel tudja dolgozni a gép, lédús nedűt kapunk.

2

Ezután az almát tettem be, majd pár másodperc után a banán következett, ez a gyümölcs adott egy nagyon lágy, krémes állagot az itókának.

3 4

Mint már említettem, pakolhatunk több finomságot is az italunkba, aki szeretne tehet hozzá vizet, tejet, egyéb folyadékot…

6 5

Ez a turmix ad egy kis lendületet a fáradt reggelekben. Valamint, akik ugyan olyan szerencsétlenek, mint én, és képtelenek a reggelizésre, azoknak ez tökéletes, mert mégsem üres gyomorral futnak neki a napnak! 🙂

Próbáljátok ki!

Egészségetekre!!! 😀

Puszi: Bree

Fröccs— Hupssz :)

Egy ideje gondolkodtam, mit kezdjek a szimpla, átlátszó üvegeimmel… a napokban megszállt az ihlet, hála a Carrie naplója című sorozatnak, amiben megláttam a főszereplő táskáját… szerelem volt első látásra… egyből kész terveim lettek 😀

9

Na de lássunk neki… 😀

Mire is volt szükségem?

1. Üveg üveg 🙂

2. Körömlakkok

3. Körömlakk lemosó

4. Ecset

1

A műveleti területet szépen lefedjük, mert féltjük a bútorainkat. Valamint húzzunk hosszú ujjú felsőt, amit nem sajnálunk, valamint gumikesztyűt, vagy készüljünk fel, hogy nyakig festékesek leszünk… legalább is én az lettem 😀

Egy kis tálkába körömlakkot csepegtettem, majd kis lemosót öntöttem hozzá, hogy folyós legyen.

Ezután kezdődhet a művelet. Ami belefér. Fröcsköljünk, suhintsunk, spricceljünk…

2

A csatatér

3

Az áldozatok

Szerintem szuper élmény így “alkotni”, jó stressz levező és az eredmény…. fergeteges!!!!!!!!!!!!!! 😀

A kupakot se felejtsük el! 🙂

4 5Ha kellő mennyiségű lakkot fröcsköltünk az üvegre és a kupakra, mosolyogva nyugtázhatjuk: ELKÉSZÜLTÜNK!!!

10 6

8

Remek hangulatot ad egy egy partinak, vagy baráti összeröffenésnek, ha ilyen egyenruhába bújtatjuk a kellékeinket… 🙂

7

Próbáljátok ki Ti is! 🙂

Jó kreatívkodást Mindenkinek!!! 🙂

Puszi: Bree

Kis teszt

Részt vettem egy nyereményjátékon és NYERTEM!!! 😀 Megmutatom mit:

8

Color Trend Runway red körömlakkot:

6

Egyszerűen rajongok érte. Nagyszerűen fed. A tökéletes hatás eléréséhez kétszer kell átkenni, de gyönyörű és szuper tartós… 🙂

A színe pedig… huuhhh… soha nem volt még sötétebb színű körömlakkom… ahogy azt többen is megállapítottuk: nagyon DÖG… 😀

2

Két nap és egy kiadós mosogatás után is tökéletes… már amennyire tökéletesre tudtam festeni a körmeimet… 😀

Naturels kakaó és lótuszvirág kondicionáló kézkrém:
3

Mennyei az illata. Külön öröm számomra, hogy miután felkenem nem lesz zsíros hatású a kezem. Nagyon szeretem!!! Csak jót tudok mondani róla!!!  🙂

Valamint régi álmom testesült meg a harmadik ajiban, ami nem más, mint: körömdíszítő ecset és pontozó:

7

4 5

Még kell egy kicsit gyakorolnom, de odavagyok érte 😀

Nagyon szépen köszönöm Kaminak a Heart blog szerkesztőjének és egyben barinőmnek, külön köszönöm a szerencsének!!! 🙂

1

A körömlakkon felbuzdulva kipróbáltam pár érdekes és tőlem abszolút nem megszokott és távol álló szemhéjfestéket is… hát ezzel még barátkozom… nagyon lassan… 😀

Ti is szeretitek a cuki mintákat és a vagányabb színeket?

Puszi: Bree