Színes hétköznapok

A nagy rohanás közepette néha jól esik kicsit leülni együtt, mondjuk egy finom ebéd, vacsora mellé, s beszélgetni. Ilyenkor szeretnénk a megszokottból picit kiszakadni. Finomat főzünk, a szebbik étkészletet vesszük elő. Ebben a bejegyzésben megmutatom, én, hogyan igyekeztem kicsit feldobni egy ilyen megállós, beszélgetős ebédet.

13

Nem kell nagy bevásárlást csinálni, csak nézzünk körbe a lákásban. Én találtam nagyobb anyagdarabokat, amiket egyszer félre tettem ‘majd-jó-lesz-valmire’ címszóval, és tényleg… 🙂 Kiválasztottam egy szép, citromsárga alapon virágos mintájút, s ebből készítettem alátéteket.

A következő képpen:

Fogtam a textilt és kivágtam belőle két téglalapot. Ennek megrajzolásában segítségemre volt egy régebbi alátét.

1

2

Mint láthatjátok elég gyűrött az anyag, ezért gyorsan kivasaltam, majd behajtogattam a széleit kb 1 centivel, s ezt is le simítottam vasalóval, így könnyebben be tudtam szegni.

3

Mivel mi csak ketten vagyunk a párommal, hamar, hozzávetőlegesen 10 perc alatt, elkészültem az alátétekkel.

Ezután a poharak alá is gyártottam kis köröket, ebben egy dobozfedő segédkezett.

4

Nem volt más dolgom, mint megteríteni.

5

6

 

Mivel nagyon szeretem a mécseseket, ezekkel díszítettem az asztal közepét. A következő postban elmondom, hogyan csináltam őket! 🙂

7

Próbáljátok ki! Nagyon kevés időt vesz igényben és szerintem teljesen új légkört ad az egész étkezésnek! 🙂

Jó kreatívkodást MIndenkinek! 🙂

Puszi: Bree

Reklámok

3 thoughts on “Színes hétköznapok

  1. Visszajelzés: Évfordulós bejegyzés 2. rész | Egy csipet Bree

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s