‘Új ruhában’

Nem rég összeköltöztünk a párommal, ( tudom ez így szokás esküvő után… 🙂 ), nincs túl sok bútorunk, mondhatni, minden beszerzés alatt van, ülő alkalmatosságunk szinte egyáltalán nincs. Ezért nagy becsben tartjuk kis kanapénkat, bár az én szívembe nem nagyon sikerült belopnia magát… Számomra túl kék, túl régi, túl fiús (még a párom vette), túl minden volt, amit csak kifogásolni tudok egy bútorban azt ez a szegény kanapé mind megtestesítette.
De egy nap mikor csak mi ketten voltunk otthon,- ( kanapé vs. Én),- eltöprengtem mit is kezdhetnék vele. Előszedtem azt a dobozt, amiben a varrócskázós anyagokat tartom és lázas kutatásba kezdem, és mint tudjuk: “aki keres az talál”. Én egy szép terítőt, amit gyorsan kiöblítettem, kivasaltam, majd szépen ráterítettem az ágyra. Ezután előszedtem két díszpárnát, amiknek még régebben, pár hónapja, készítettem új huzatot egy hálóingből és csipke terítőkből… Valamint készítettem egy körpárnát, ami nem lett túl szabályos kör, de én egyből beleszerettem a kis tömzsi párnácskámba… Majd szépen egymás mellé pakoltam őket és máris más képet mutatott magáról a kanapénk…

Dobjátok fel ti is régi bútoraitok, gyorsan, könnyedén!
Jó Kreatívkodást Mindenkinek!
Puszi
Bree
Reklámok

One thought on “‘Új ruhában’

  1. Visszajelzés: Csinosítás fillérekből…/ Primp from mite… | Egy csipet Bree

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s